És csak ültek az autóban, néztek hosszan előre. Nem szólt senki, lassan hajnalodott. Négy óra alatt oly távoli lett minden, amit színházról, színjátszásról, Hamletről gondoltak. A szélvédőt lassan borították el az öngyilkos, apró bogarak. Pihent az ablaktörlő. Éjjel kettő után máshová érkeztek, mint ahonnan délután elindultak.

Majdnem egy hét kellett hozzá, hogy úgy érezzem, tudok írni Nekrošius Hamlet rendezéséről, de még most is csak filmként peregnek az emlékek, az elmesélhetetlen, a megmagyarázhatatlan képek. A tavalyi Shakespeare Fesztiválon Vidnyánszky Attila Shakespeare Koszorúja és egy litván Szentivánéji előadással azt hittem egyenesbe jöttem az istenített szerzővel. De a Meno Fortas Hamletje után mindent át kell értékelnem, amit eddig a színházról gondoltam. Eimuntas Nekrošius személyesen megtisztelt azzal, hogy nem rágta számba sokadszor az ismert történetet. Inkább időt hagyott, nagyon, nagyon sok időt, hogy a jelenetek és a zene költői szépségű összhangjából kibontsam a magam Hamlet történetét. Így esett meg az, hogy negyedóra játék után már nem volt idegen a barbár, hideg, jeges színpadkép, hogy örömmel töltött el a litván nyelv ritmusa, hogy nem kellett olvasnom az olvashatatlan fényújságot, ahol csak néha-néha találták el a magyar szöveg helyes pillanatát. Minden, ami a színpadon történt, maga volt a költészet. A négyórányi sűrű élményt el nem mesélhetem. Ha a világot járva valahol ezt olvassátok: Nekrošius Hamlet, ne hagyjátok ki! Csak a záró kép, a felejthetetlen öt perc, csak az, amiről mesélek. A darab elején jeges félelmükben egy dobot vernek az őrök, motyogva lesnek, mert kísérteni jött az öreg király. Néhány óra múlva a trónbitorlónak vége, de Hamlet is halott, keserű a bosszú. Az öreg király a kihalt, üres színpadon húzza, húzza körbe fiát, gyomorszorító, megrendítő szellemtánc. Dobütések a halott testen, felfoghatatlan, világba kiáltott fájdalom. Csak a gyász marad, s néhány könnycsepp a nézők szemében. Nem láttam még ennél megrendítőbb befejezést.

És csak ültek az autóban, néztek hosszan előre. Nem szólt senki, lassan hajnalodott. Négy óra alatt oly távoli lett minden, amit színházról, színjátszásról, Hamletről gondoltak. A szélvédőt lassan borították el az öngyilkos, apró bogarak. Pihent az ablaktörlő. Éjjel kettő után máshová érkeztek, mint ahonnan délután elindultak.