„Istenem, jobban hiányzik a VHK, mint a távoli kedves…" És a távoli kedves nem haragszik, hiszen ő is tudja, több mint öt éve már, hogy nem hallottam élőben a Vágtázókat. Első koncertet nem szabad kihagyni. Az utolsót igen. Az megismételhető. Minden első egyben az utolsó is.

Régen nem voltam már a PeCsában, a lepusztult szocreál csarnok ridegségével megijeszt. De muszáj menni, hívnak a belső hangok. A büfé nem olcsó, (ez Budapest), de van hagymás-zsíros kenyér. És gyülekeznek furcsa népek, varázslók, öltönyös menedzserek, halottkémrajongó családok gyerekekkel, és Anginaphi is velem van. A régi vásárcsarnok monumentális belső terét ki tudja milyen okból csendes-ülősre rendezték, széksorok indulnak a színpadtól pár méterre, szorgos, ámde tapasztalatlan Diesel pólós pancserek már foglalják az első sorokat. A dobok dübörgése még a büfében ér, berontunk, és ahogyan vártam a szabadcsapatok beözönlenek a színpad elé. Mérhető a feszültség. Tizenegy ember, tizenegy zenész, ismerkedünk, egymással, az ősi hangszereken megszólaló távoli, ám mégis ismerős hangzással, a mélyen belülről szóló dobok ritmusával. Csak Csillagásszal nem ismerkedünk, őt mindenki ismeri. Mellettem Anginaphi táncol, szemeiben az idő, szemeiben a csillagos ég, ősasszonyok termékenységi tánca a tűz körül. Az érthető varázslat. A harmadik számra már lebontjuk az első széksorokat, és a régi VHK-számok, még csak most jönnek. Azt nem látom, hogy mi lehet méterekkel hátrébb, sokan vagyunk, hallani a közönség morajlását, és elöl beindul az őserő, a teremtő áradat, sodor, magával ragad, mi vagyunk a tűz, mi vagyunk a víz. Mindent ledöntünk, lépések nélkül métereket repülünk, szállunk boldogan a felfoghatatlan zenén túli csoda ritmusára, szívünkben a duda, szívünkben a dobok, ismerjük ezeket a dalokat, együtt kiáltjuk bele hangjait az esőtől fáradt pesti éjszakába. Csapzottak és büdösek vagyunk, tapossuk egymást, öleljük egymást. A Csodaszarvas mutatja az utat, a színpadon fehér ruhába öltözött sámán tolmácsol piros csíkos Puma edzőcipőben. Minden a helyén van, minden a helyére kerül.

A  végtelenben utazunk, a mindenséggel szeretkezünk.